Fűzős kormány védő - 52 cm hosszú - puha fogású

Kategória: Száguldás
Modell: kormany-boritas
Készlet információ: Készleten
3,290Ft
Db:
 

Az autóban a kormány az, amit legtöbbet fogdosunk. Érdemes tehát egy mutatós és puha fogású kormány védővel ellátni! Ez egyrészt jól néz ki, másrészt hővezetése is kisebb, mint a műanyagnak, vagyis nem lesz nyáron olyan forró fogású, harmadrészt eladásnál sem mindegy, mennyire kopott egy kormány.

Ezt a fajtát azokra a kormányokra ajánljuk, melyek kb. 37-38 cm átmérőjűek. Fűzős felhelyezésűek, vagyis egy megfelelő szakítószilárdságú fűzővel lehet feltenni. Ehhez található a csomagban fűző és tű is. Ami még a felrakáshoz szükséges: egy kis szabadidő és türelem, körülbelül egy óra alatt szépen fel lehet tenni, persze ha nagyon precízek vagyunk, akkor kicsit több időbe is beletelik.

Felrakás során figyeljük rá, hogy feszes legyen a fűző végig, ez nem könnyű, de érdemes inkább felénél egy kis pihenőt tartani, hiszen nem minden héten cseréljük ezt a kormány borítást. Egy színes, pl. piros fűzővel is remekül mutat egy sportos autóban (ha más színű cérnát szeretnél bele, azt külön kell beszerezni - érdemes olyat választani, ami sok műanyagot tartalmaz).

A kormányvédő színe: fekete piros színű cérnával 
Anyaga: jó minőségű puha PU bőrutánzat (műbőr)
Hossza: 52 cm (kerülete 104 cm) 
Szélessége: 10.5 cm
Súlya: 90 g

Feltéve valahogy így mutat - nagyban hasonlít a gyári vagy az utángyártott kormányvédőkhöz:

Írjon vélemény

Neved:


Véleményed: Megjegyzés: HTML kódok nem engedélyezettek!

Értékelés: Rossz           

Írd be az ellenőrző kódot:





Akciós termékek

Akció
Kutya - macska kefe
Ha kutya, macska van a lakásban, mindig sok a szőr. Ráad...
990Ft 600Ft
Akció
Jegesmedve jégkocka készítő
​Azt tudjuk, hogy a jegesmedvék nagyon szeretik a jeget, ...
3,890Ft 3,300Ft

Panel Tool

Reset