Menü
Menü
Szűrő
Kosaram

STEM játékok, oktatási eszközök

Mi a STEM?

STEM: science, technology, engineering, mathematics angol szavakból összerakott mozaikszó, melyben olyan tudományterületeket gyűjtöttek egybe, melyeknek segítségével a munkavállalók a modern kori kihívásokra képesek felelni és a gazdasági fejlődés és jólét motorjaként szolgálni. Itt mindeféle természettudományokra, mérnöki és matematikai tudományágak összességére kell gondolni, melyek a hagyományos megfogalmazásban inkább "reál" tárgyaknak felelnek meg. De ha nem a régen is oktatott matematikai és fizikai képletek szárazon, önmagukban lebegnek a szemünk előtt, hanem egy valósággal igen szoros kapcsolatban álló, kísérletek segítségével és összeállított, működő modellek segítségével bemutatott tudományterületről, akkor fényévekkel izgalmasabban hangzanak ezek a területek.

Fejtörők és logikai játékok – STEM ajándékok

A STEM játékok (Tudomány, Technológia, Mérnöki tudományok és Matematika) nemcsak szórakoztatóak, hanem segítenek fejleszteni a gyerekek és felnőttek problémamegoldó képességét, kreativitását és logikus gondolkodását. Ezek az innovatív játékok élményalapú tanulást biztosítanak, miközben bevezetnek a jövő kulcsfontosságú tudományos területeibe.

Miért válassz STEM játékokat?

  • Fejleszti a gondolkodást – Ösztönzi a kritikai és logikai gondolkodást.
  • Kreatív tanulás – Gyakorlatias módon ismerteti meg a gyerekeket a természettudományokkal.
  • Játékos tanítás – Az élményszerű tanulás segíti a tudás elmélyítését és a kíváncsiság fenntartását.
Forgasd és csúsztasd logikai kirakó henger Forgasd és csúsztasd logikai kirakó henger
Új termékek
Típus: Kütyük - kocka ajándékok Modell: buvos-henger
Forgasd és csúsztasd a hengeren található szivárvány minden színében pompázó kis elemeket, amíg a rendezetlen, össze-vissza színű kukoricacsőből szépen, színek szerint rendezett mágikus hengert ben kapsz! Fizikusi körökben ezt úgy mondják, csökkentsd az entrópiát hengeres játék! Egyébként ezzel a ki..
1,750Ft
Nettó ár:1,750Ft
Kosárba tesz
Mikroszkóp gyerekeknek 100x 400x 1200x Mikroszkóp gyerekeknek 100x 400x 1200x
Új termékek
Típus: Kütyük - kocka ajándékok Modell: gyerek-mikroszkop
Fedezd fel a mikrovilág rejtelmeit ezzel a gyerekeknek tervezett, 100x, 400x és 1200x nagyítást biztosító tudományos mikroszkóppal! Tökéletes eszköz az apróbb kutatók számára, hogy közelebbről szemléljék a sejteket, textúrákat és mikroorganizmusokat. A masszív, stabil állvány és a könnyen kezelhető ..
7,490Ft
Nettó ár:7,490Ft
Kosárba tesz
Fém modell építő készlet - szitakötő
Új termékek
Típus: Játékok Modell: rovar-epitojatek
Fém modell építő készlet - szitakötőEz a 3D rovar építőkészlet nem csak remek szórakozást nyújt, hanem fejleszti a kézügyességet és a problémamegoldó képességeket is. Vékony acél lemezbőlből készült, a lézerrel körbevágott részek egyszerűen kinyomhatóak a fém kártyából és ragasztószer nélkül összeál..
3,490Ft
Nettó ár:3,490Ft
Kosárba tesz
Típus: Játékok Modell: jakob-lajtorjaja
Egy ősi játék, ami még ma is remekül szórakoztat: Jákob lajtorjája.  Semmi mitikusat nem kell elképzelni: egyszerű színes elemek nagyon elmésen összekötözgetve. Ha a legfelső elemet megfogjuk és leforgatjuk, az alatta lévő elem lehajtogatja magát a legaljára. Utána visszafelé hajtva ugy..
1,850Ft
Nettó ár:1,850Ft
Kosárba tesz
Típus: Játékok Modell: osszecsukhato-szonyeg
Minden szülő jól ismeri az érzést, amikor csak beosonunk a gyerek szobájába mezítláb és piff, rálépünk egy kicsi, de annál élesebb Lego kockára. Kiabálás kizárt, a gyerek már alszik. Nos, elkerülni talán sosem fogjuk tudni, de az esetek számát lényegesen redukálni igen!Szükség van hozzá egy összehúz..
3,250Ft
Nettó ár:3,250Ft
Kosárba tesz
Típus: Játékok Modell: naprendszer-modell-3D
Egy menő Naprendszer-modell, amit ráadásul saját magad rakhatsz össze és festhetsz ki. Az egyik festék a 7-ből ráadásul világít is a sötétben, ha előtte elegendő fényt kap (fluoreszkál). A modell tehát még sötétben is jól mutat.Milyen égitestek tartoznak a modellhez: Nap, Merkúr, Vénusz, Föld, Mars,..
3,250Ft
Nettó ár:3,250Ft
Kosárba tesz
Típus: Kulcstartó Modell: rubik_kocka_kulcstarto
Rubik Ernő nemzetközi hírnevét egy logikai játéknak, a bűvös kockának köszönheti. A kocka 1975-ben született, vagyis lassan 40 éves! Rubik először 2x2x2-es kockát szeretett volna, de nem tudta úgy megtervezni, hogy mindhárom tengelye körül elforgatható legyen.  Az évek során a kocka igazi őr..
1,750Ft
Nettó ár:1,750Ft
Kosárba tesz
Teleobjektív - mini távcső telefonra 8X Teleobjektív - mini távcső telefonra 8X
Legtöbbet vásárolt
Típus: Kütyük - kocka ajándékok Modell: teleobjektiv_telefonra
Sétálgatsz valahol és meglátsz egy nagyon cuki mókust a fán. Lefotóznád, de csak a telefonod van nálad, azzal meg teljesen reménytelen, nem arra van kitalálva az optika. Voltál már hasonló helyzetben? Ilyen szituációkra találták ki a telefonra tehető mini teleobjektívet! Olyanoknak készült, akik sze..
3,750Ft
Nettó ár:3,750Ft
Kosárba tesz
Mágikus gömb fejtörő Mágikus gömb fejtörő
Nincs készleten (rendelés alatt)
Típus: Játékok Modell: magikus-gomb
Ha a Rubik-kocka még kicsit bonyolult, de jó lenne egy agytekervényeket megmozgató játék, akkor ajánljuk ezt a fejtörő gömböt színes golyókkal! Remekül levezeti a stresszt is, ahogy a golyókat egyik helyről a másikra költöztetjük, eközben kicsit megdolgoztatjuk az agytekervényeket. A kirakó ..
2,390Ft
Nettó ár:2,390Ft
Kosárba tesz
Logikai tangram kirakó játék fából Logikai tangram kirakó játék fából
Nincs készleten (rendelés alatt)
Típus: Kütyük - kocka ajándékok Modell: fa-kirako-jatek
Fából készült kirakó játék, mely elsőre pofonegyszerűnek tűnik. Aztán a formák kikerülése után már nem olyan egyszerű őket visszarakosgatni, úgyhogy azért mielőtt kiszedjük a formákat a keretből, készítsünk egy fényképet róla, hogy vészesetben ki tudjuk rakni. Viszont a játék jótékonyan hat agyteker..
3,150Ft
Nettó ár:3,150Ft
Kosárba tesz
Színes matekos henger - alapműveletek gyakorlásához Színes matekos henger - alapműveletek gyakorlásához
Nincs készleten (rendelés alatt)
Típus: Divat Modell: szamolo-henger
Matematikai alapműveletek gyakorlására szolgáló színes henger. Összeadás, kivonás, szorzás és osztás gyakorolható vele, ami az alsósoknak nagyon hasznos. Fontos, hogy oktatás során minél többféle módszert alkalmazzunk, hogy a kis kíváncsi gyermek ne fásuljon bele a kissé monoton gyakorlásba, hanem k..
1,850Ft
Nettó ár:1,850Ft
Kosárba tesz
Tételek: 1 - 11 / 11 (1 oldal)
Termékek szűrése