Az iskolakezdéssel járó depressziót először talán a Halloween elérkezése és persze az őszi szünet töri meg. Szükségük is van erre a gyerekeknek és valljuk be, a felnőtteknek is, hogy kicsit kiadják a gőzt és mókázzanak egy nagyot, ijesztgessenek meg rémüldözzenek. Szerencsére az ezt lehetővé tevő bulik és utcarendezvények is egyre népszerűbbek, valószínűleg mindenki találhat magának erre egy megfelelő helyet, ha szeretne. Ha pedig nem, akkor biztatjuk őket egynek a megszervezésére.

Ha pedig rémisztő buli, akkor elő a jelmezekkel! Nem kell iszonyatosan különleges jelmeznek lennie, nincs szükség arra, hogy átoperáljon minket Victor Frankenstein. Próbáljuk is megmutatni, hogy nem kell mindenképpen egy hetes varró tanfolyamra beiratkoznunk, hogy elkészítsük őket. Persze vannak bonyolultabb megoldások is, ha esetleg valaki már elvégezte volna a varró tanfolyamot és most jár smink tanfolyamra. Itt most nem a megvalósításra koncentrálunk, hanem igyekszünk felsorolásszerűen minél szélesebb palettáját felvonultatni az ötleteknek.

  • Klasszikus csontvázas jelmezek - kicsiknek a színes virágokkal díszített maszkok
  • Boszorkány és cica - esetleg boszorkánycica vonulat 

  • Klasszikus kaszás - egy egyszerűen megvalósítható ötlet
  • Zombi - itt sminkmesteri vonalakat lehet megcsillogtatni és jöhetnek a széttépett ruhák
  • Denevér, pók - pókhálóval és sötétben élő egyéb félelmetes élőlények (mondjuk mosómedve?!)


  • Múmia - sok-sok géz vagy WC papír kell hozzá és itt is lehet kis monoklit sminkelni

  • Szellem - ez is elég klasszikus és könnyen megvalósítható, fehér lepedő és alkohol filc, olló szükségeltetik hozzá

  • Faragott töknek is öltözhetünk

  • Ha már a sminknél járunk, ilyen könnyen elkészíthető rémisztő smink is nagyon megfelelő lehet a jeles alkalomra


  • Véres baltás hentes

  • Gótikus királynő
  • Vámpír - Drakula gróf
  • A steampunk vonulat kedvelőinek Pestis doktor - ehhez a maszkot karton papírból is meg lehet csinálni, kis türelem és jó sablon azért kelleni fog hozzá 


  • Családi Addams Family (A galád család)


  • Szintén családi pálcika-emberkék


  • A  2020-as évek nagy slágere pedig a Joker / Harley Quinn jelmez - itt leginkább az arcfestés jelent kihívást
  • A klasszikus Sikoly-maszkkal is viszonylag egyszerűen felöltözhetünk
  • Kis lurkóknak pedig a kalóz-jelmezt is megcsinálhatjuk félelmetesebbre

Most pedig, hogy már valószínűleg sikerült egy remekbe szabott jelmez ötletet összeszedni, adunk néhány rémisztő süti ötletet is!

  • Üvegszilánkos-véres muffin (üvegszilánkot olvasztott cukorból és / vagy glükózszirupból tudtok rá készíteni)

  • Szellemes cupcake

  • Szintén szellemes muffin - bevarrt csokiszájjal

  • És az elmaradhatatlan sütőtökös süti kis csokipókhálóval díszítve


Használjunk nyugodtan céklát, ez jó piros színt fog adni a palacsintának, muffinnak! A sütőtököt pedig idényjellege miatt javasoljuk, ettől is különleges színe és íze lesz a süteményeknek, sőt pumpkin spice latte is nagyon különleges!

Nagyon mókás Halloweenre való felkészülést kívánunk!