Amikor gyerekeknek - szeretnénk ajándékot vásárolni, két látszólag egymásnak ellentmondó dologgal kell szembesülnünk: az első sok esetben az ötlethiány. Nehéz ugyanis felnőttként kisiskolás szemmel látni a világot. A másik probléma pedig, hogy amikor elkezdünk ajándék ötleteket keresni, megjelenik előttünk a játékok tengernyi kínálata nagyjából ömlesztve és az sem segít, hogy a gondos szülők, barátok, nagyszülők már annyi mindent megvettek a gyereknek, hogy fogalmunk sincs, a kiszemelt játék megvan-e már alsósunknak. Mi ezeken a pontokon szeretnénk itt segíteni, hogy legalább el tudjon indulni a kedves ajándék kutató. Konkrét ötleteket is adunk, de inkább tematikákat vetünk fel. Nézzük is!

1. A játékok jutnak elsőként eszünkbe, ha szeretnénk velük az agytekervényeket is némi munkára ösztökélni, akkor válasszunk logikai, kirakós játékokat. Figyeljünk rá, hogy ne lőjünk vele nagyon magasra, vagyis ne legyen túl nehéz, mert a játékos láda alján fogja végezni. Ha kihívás is lesz benne és sikerélmény is, akkor telitalálat! Itt sorolnánk fel a sakk játékot is, akár szakköri foglalkozás keretében is lehet tanulni, de ha van otthon valaki, aki segít, az is remek.

2. A játék vonalon maradva, egy másik nagyon népszerű opció az építő játékok világa. Nem is csoda, fejleszti a kreativitást, térlátást, kézügyességet és most már rengeteg félé lehet belőle vásárolni. Ezt a fajta golyófutamos építőjátékot már óvodás korban is tudják építgetni a gyerekek, ekkor még inkább szülői segítséggel épülnek a golyópályák, később pedig egyre önállóbban.

3. Téli ajándékokra koncentrálván felmerülnek a kreatív játékok, melyek beltérben is jól lekötik a gyerekeket. Fontos szempont még, hogy a szülőkkel közösen minőségi időtöltést tesznek lehetővé, ez pedig mindenkinek nagyon fontos a rohanós iskolai - munkával teli borongós hétköznapokon. Már egy közös színezés, rajzolás a napi élmények elmesélésével is sokat tud adni. Például egy összerakható, kifesthető naprendszer modell egy kis közös munkát is igényel, utána pedig meg lehet nézni, hogyan mozognak a bolygók a nap körül, melyik bolygó mekkora és milyen színű. Esetleg utána is lehet nézni, hogy látszik-e most valamelyik bolygó az égen (pl. Vénusz, Jupiter).

4. Télen szintén népszerű elfoglaltság szokott lenni az olvasás, érdemes lehet ezen a vonalon is elindulni. Ha kiszemeltünk szeret olvasni, akkor kvázi könnyű dolgunk van, szinte bármilyen jó könyvet beszerezhetünk neki. Ha nem annyira szereti az olvasást, akkor pedig egy izgalmasabb, nehezen letehető könyvet (pl. kalandregény) érdemes, ehhez ajánlunk egy jó helyet. Kiegészítőket, mint könyvjelzők, olvasó lámpa pedig itt találunk.
Ha a könyvek szimpatikusak, akkor nemcsak mesék, meseregények, ifjúsági regények merülnek fel opcióként, hanem hobbival kapcsolatos ismeretterjesztő könyvek is nagyon népszerűek tudnak lenni, hiszen az Internet adta lehetőségek egy ponton kimerülnek.

5. Sok inger, sűrű napirend esetén próbálkozhatunk stressz-levezető játékokkal is.

6. Sportolás vonalon is elindulhatunk és nemcsak olyanoknál akik sportosak vagy versenyszerűen űznek valamilyen sportágat. Egyszerűen csak a mozgásra késztetés is lehet cél valamilyen kiegészítő beszerzésével. Gondolunk itt úszásra, kirándulásra, biciklizésre, korcsolyázásra, valamilyen labdajátékra.